Bejelentkezés 8.00 és 18.00 óra között: +36-30-232-2795

Asharti Szabó Andrea vagyok.

Üdvözöllek a frekvenciák és a rezgések világában.

A munkám által tapasztaltam meg a rezgések változtatásának, emelésének, korrigálásának előnyös hatásait a fizikai szervezetre és a lelkünkre egyaránt.

Plazma-generátor kezelés

F-SCAN mérés

EWS testelemzés

Ha a világunkat és önmagunkat szeretnénk elemezni, elemeire bontani, akkor különféle aspektusokkal írhatnánk le. Úgy, mint fényhullámok, rezgés vagy frekvencia hullámok, számok, ezen belül például bináris számokkal stb.

A tudomány, ahogy fejlődik, az anyagot egyre kisebb és kisebb részekre képes osztani.

Ma már nem csak atomokról, protonokról, elektronokról és neutronokról beszélnek, hanem kvarkokról, mezonokról, barionokról is. Vagyis még mindig képes bontani azt, amiről korábban azt hittük, hogy egybefüggő.

A részecskéket pedig összetartja egy Erő (Energia, Tudat), ami által végül megnyilvánul.

Ettől függően látunk asztalt, autót, embereket stb. Jómagam nem vagyok sem tudós, sem fizikus sem kutató, így a látásmódom, tudásom ebben az irányban mondhatni véges.

Intuitív énekes vagyok, lélekhangoló, ének terapeuta. Így mégiscsak rezgésekkel és frekvenciákkal foglalkozom, azonban egy másik aspektusból. Mégpedig a rezgések, a tudat és gondolat összekapcsolásával a hangadás, a beszéd és az éneklés által (kuantum gyógyászat).

MIBEN TUDLAK TÁMOGATNI A PLAZMAGENERÁTOR KEZELÉS MELLETT?

Asharti Szabó Andrea vagyok, intuitív énekes, kozmikus kódnyelven (csillagnyelven) szóló lélekhangoló, terapeuta. Több mint 15 éve foglalkozom frekvenciákkal, közel 25 éve önismerettel, természetgyógyászattal és alternatív megoldásokkal –táplálék kiegészítők, energiagyógyászat, különböző blokkoldó módszerek stb. – amelyek a testünk és lelkünk egészségét szolgálják. Jómagam szintén hosszú utat jártam be az önismeret útján, mint oly sokan. A kecskeméti Nőiség Háza Központot vezetem, ahol a kollégáimmal a keresők, fejlődni vágyók számára nyújtunk alternatív megoldási lehetőségeket. (www.noiseghaza.hu)

Feltörő frekvenciák - avagy, aminek meg kell történnie, az meg is történik!

Royal Raymond Rife az 1800-as évek vége felé született tudós, biokémikus, mechanikai és elektromos kutató felfedezőről szeretnék írni néhány gondolatot. Milyen érdekes, hogy az igazán nagy emberek, tudósok, mind-mind polihisztorok voltak, és létük volt a kíváncsiság. Meg akarták éretni és ismerni a világot, és tettek is érte! Rife szintén ilyen ember volt! Bevallom, én a plazmával való kapcsolatom előtt nem hallottam a nevét és nem ismertem a munkásságát sem! Sajnos.

TOVÁBB

432Hz vgy 440 Hz – Ez itt a kérdés!

Gyakran felteszik nekem a kérdést, hogy akkor ugye most mindent vissza kellene állítani 432 Hz-re mert át vagyunk hangolva?! …és riogatják az embereket. Úgy vélem, a félelem, a féligazságok nagyobb kárt okoznak, mint az, hogy egy hangszer 432Hz-re vagy 440Hz-re van e hangolva.

TOVÁBB

A DNS és a hangok kapcsolata

A nyugati tudomány mai álláspontja szerint az emberi DNS 10%-ról tudja hogy a fehérje szintézisért felelős, és az emberi szervezet alapstruktúráit hozza létre. Ezzel szemben, 90, azaz kilencven százalékról fogalma sincs, feltérképezetlen, úgynevezett ballaszt DNS. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a természet, a jó Isten semmit sem alkot véletlenül, így a még ismeretlen 90%-nak is jelentős szerepe van. 

TOVÁBB

Énekterápia a gyakorlatban, avagy a Hang, mint környezettudatos tisztítószer!

Ahhoz hogy tisztán tartsuk testünk és lelkünk, olykor bizony igen alapos takarításra van szükségünk kívül belül. Kipakoljuk az életünkből mindazt, amire már nincs szükségünk. Fizikai szinten és lelki szinten egyaránt.  Persze könnyű ezt mondani, megtenni már nem feltétlenül. Ehhez szeretnék most segítséget nyújtani. Bizonyára Te is gondolkoztál már jó sokat, húztad, halasztottad, hogy például kipakold a felesleges ruháid, amit évek óta nem használsz, vagy amit azért tettél félre hogy majd hátha lefogysz.  Készíts egy listát, vegyél egy nagy levegőt, majd kezd el, és haladj lépésről-lépésre.

TOVÁBB

Tudd, minden érted van!

A mikroorganizmusok is. Tanítanak bennünket, fejlődésre ösztönöznek! Ha valami felborul benned, túlsúlyba kerül és tünetet produkál a fizikai szinten, az rá mutat valamire, amire nagyon érdemes odafigyelned! A támogatásommal, amelyet a hangom és a dalaim adnak, képes lehetsz felismerni ezeket a tanításokat, elengedni a gátakat, képes lehetsz elindulni és tovább fejlődni. Ha pedig megtörténik a felismerés, akkor a vírusok, baktériumok stb. elvégezték a feladatukat, beteljesítették azt, ami miatt létrejöttek és megnyilvánultak benned. Szeretettel el lehet őket engedni. A fizikai síkon a Plazma generátor támogatásával „indítjuk útnak” őket.

Így zárul be a kör és válik teljessé. Amint lent, úgy fent, amint kint, úgy bent. Úgy vélem, az a tapasztalatom, hogy a lelki és fizikai sík együttes ápolásával igen hatékonyan lehet változni és fejlődni. A Szív rezgését pedig emelni fontos a szeretet és a tapasztalás által. Ugyanis ha a szívrezgés nem emelkedik, pont a lényeg veszik el!

Minden érted van! Szeretettel várlak, ha úgy érzed, velem van dolgod!

Vélemények

A plazmagenerátor és Andi kettőse igazi nyerőpáros, hogy a szervezet visszabillenjen az egyensúlyába. Ajánlom mindenkinek, aki fájdalommentesen, remek társaságban, a frekvenciák jótékony hatásainak útján kívánja helyre „rezegni” a testét és  lelkét. Andi a kezelés során nem csak bemér és programot indít, hanem annál sokkal többet tesz! Keres, kutat, valóban érdekli az Ember!

B. Niki

Évek óta fennálló ekcémával, rosszulléteimmel kapcsolatban kerestem meg Andit. Három kezelés után sokkal-sokkal jobban vagyok! Tudom van még út előttem, de a lelki tényezők feltárása után  már látom az alagút végét!

János

Valami hiányzott az életemből. Az első alkalom után tudtam, megtaláltam! A nyugalom, a magamra fordított idő volt az, ami által képes voltam elmélyülni hangjában. Ami futott végig a gerincemen, bújt a sejtjeimbe hogy átmosson és alakítson.

S. Márti

Természetesen találsz rólam további információkat az interneten, dalokat a YouTube-on, amelyeket szeretettel ajánlok feltöltődésre, pihenésre.

KAPCSOLAT